00. Fejezet /Prológus/

A zene szinte süvöltve, sikítva tör utat magának az ajtón keresztül, hogy a szobából kiérve nyugodtan, immár halkabban és lágyabban szálljon tova. A levegőben tapintani lehet az ütemet. A benne rejlő nyugtalanságot, szabadságot és végtelen bezártságot: a nehéz titkokat, melyek súlya alatt megtörik az ember.

Az ablakon nem jut be fény. Villany világítja meg az amúgy sötét és kísérteties szobát. A polcokon könyvek sorakoznak. Szépen, gondosan egymás mellé téve, mégis gondtalanul odadobva. A színes függöny erősen eltér a helyiség többi részétől. Bátran felvállalva magát, erősen fodrozódik. A falakon képek sorakoznak, teljesen más mintát mutatva, mint a szoba jelenlegi lakosának lelkülete.

A kamasz karikás szemekkel, jól láthatóan kialvatlanul, mégis különös, elszánt fénnyel a szemében görnyed a billentyűzet fölé. A laptopból áradó fény ellepi az arcát, és úgy simogatja azt, mint a szerető anya egyetlen gyermekét. Rövid haja éppen súrolja a vállát, így mikor előrehajol, egy kicsit kénytelen felkuncogni a csiklandós érzéstől. Nevetése csilingelésnek tűnik a dübörgő basszus mellett, amibe csaknem beleremegnek a bútorok.

A lány egy pillanatra hátradől a székben, azzal a szándékkal, hogy messzebbről is megszemlélje művét. Diadalittas mosoly kúszik vérző ajkaira, majd tudomást sem véve a fájdalomról tovább rágja a száját. Feláll a kényelmes helyéről és az ablakhoz lép. Egy laza mozdulattal felhúzza a redőnyt. Amint feltűnnek előtte a város fényei, egy sóhaj távozik tüdejéből-vagy inkább mélyen a szíve mélyéről. Tekintetét lassan az égre emeli. A csillagok erőlködve, erejükben bízva törnek utat a szmogon keresztül, fényükkel elképzelhetetlen távolságokat áthidalva. Feléjük nyújtja kezeit, de pár centi után csak a hideg üveget érinti. Vállat vonva, ráérős léptekkel megy vissza a gépéhez és egy egyszerű enter után lehajtja a fedelét. Végigsimít a meleg felületen, ujjai hegyén érzi a jól eső, bizsergető rezgést, amint a számítógép leáll.

Kinyitja az ajtót, mely nyekergéssel köszöni meg a rá fordított figyelmet. Mintha könnyebben is csukódna vissza a huzat hatására és az érzésre, hogy végre nem kényszerül elzárni a szobát a világ elől.
A lány gyorsan a bejárathoz rohan és elfordítva benne a kulcsot kitárja az ajtót. Vigyorogva veti magát apja nyakába, aki minden fáradtság ellenére boldogan viszonozza az ölelést.

„Ez az én történetem. A szívem legmélyebb titkait rejti magában.”